Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Honfoglalás

2011.08.05

 

A honfoglalás kori Magyarország társadalmi viszonyai, életmód, harcmodorHonfoglalás
Az őshazaA vándorlás

Az a földrajzi terület, ahol a magyarság önálló etnikai tudattal rendelkező néppé válása megtörtént. Pontos helyéről egyértelmű tudományos bizonyítékaink nincsenek. A legvalószínűbb feltevés szerint Nyugat-Szibériában, az Ural hegység keleti oldalán, a Tobol-Irtis-Isim folyók vidékén lehetett az I.e. I. évezredben. Innen kezdték a magyarok évezredes vándorlásukat előbb az Ural-hegység dél-nyugati oldalára Magna Hungáriába, majd, innen a Don és a Donyec melletti Levédiába, végül a honfoglalást megelőző utolsó szállásterületre a Bug és a Dnyeper vidékére: Etelközbe.

A magyar nép vándorlása

  • i. e. 4000 finnugor együttélés kora az „uráli őshazában”
  • i. e. 2000 felbomlik a finnugor nyelvközösség: a finn-permiek ÉNy-ra vándorolnak; az ugor közösség helyben marad az Uráltól K-re; létrejön az ősmagyarság; állattenyésztés: szarvasmarha, ló, juh
  • i. e. 1000 körül az ősmagyarság kiválik, és Ny-ra vándorol: általánossá válik az íj és a nyíl használata; a haderőt csak lovasság alkotja
  • i. e. 500-500 bizonytalan időszak, nem tudunk sokat a korról
  • i. e. 300 Magna Hungaria
  • 750 körül Levédia: a Kazár Birodalom északi része, a Volga vidéke; a magyarok együtt harcoltak a kazárokkal; a magyarok az Etelközbe vándoroltak tovább; hét törzsből álló törzsszövetség + csatlakozott népek, vezető Álmos vezér

Honfoglalás fogalma

Általános értelemben honfoglalásnak nevezzük azt a folyamatot, melynek során valamely nép egy kiválasztott területet birtokába vesz, abból a célból, hogy ott új hazát alapítson. Ennek megfelelően a magyar történelemben az az eseménysor, melynek eredményeként a magyarság birtokba vette a Kárpátok medencéjét és a szomszédos nyugati területeket. Az Etelközben lakó magyarok hét és a csatlakozott kazár kavarok három törzse vagy tudatosan előre megtervezett akció nyomán, vagy más nézet szerint a besenyőktől és a bolgároktól elszenvedett vereségeket követő kényszerű menekülés révén foglalta el 895–896-ban a Kárpát-medence keleti, majd 900-ban annak nyugati részét az Enns folyóig terjedő bajor földekkel együtt. 902-ben a honfoglalók megszerezték maguknak Nyugat-Moráviát is. A magyar honfoglalás hatására a Keleti-Frank Királyság, Morávia és a dunai Bolgár Kaganátus kiszorult a térségből, ahol szlávok, avarok és onogurok is éltek. 907-ben a magyarok a német (frank) király támadásával szemben sikerrel védték meg új hazájukat. A honfoglaló magyarok létszámát a szakem­berek 200–500 ezer közé teszik. Nagyállattartó nomád életmódjuk miatt a pogány honfoglaló törzsek és nemzetségek főként az alföldi, síkvidéki terü­leteket szállták meg, a többi részeken katonai őrtelepeket létesítettek. A Magyar Fejedelemség élén az Árpádok nemzetségéből való kündü (fő­fe­jedelem) és a hadvezérként működő gyula (alfejedelem) állott.

A két fő elmélet

A nagy történelmi időtávlat és a viszonylag kevés írásos forrás miatt nehéz pontosan rekonstruálni a honfoglalás menetét és eseményeit. Két jelentősen eltérő fő elmélet létezik. A legelterjedtebb, hagyományos nézet szerint a magyarok egy lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. A honfoglaló törzsek eszerint 895 táján telepedtek meg a Kárpát-medence alföldi területein. Ekkoriban Szvatopluk morva fejedelem fiainak birodalma már széthullóban volt, ami megkönnyítette a dolgukat. 902-re a Kárpát-medence egész területét irányításuk alá vonták, bár az állataik miatt főként az Alföld, Mezőföld, Kisalföld, Csallóköz és Szerémség területein telepedtek le, ahol megfelelő minőségű legelők álltak rendelkezésre. E nézet szerint az itt lakó, főleg avar és szláv eredetű népek nem éltek túl sűrűn a vidéken és pár emberöltő alatt beolvadtak az új jövevények törzseibe. Ha földművelésben nem is, állattartásban valószínűleg volt mit tanulniuk a magyaroktól, akik ridegtartással, téli takarmányozás nélkül nevelték állataikat.

A másik jelentős elmélet László Gyula nevéhez fűződik. A kettős honfoglalás elmélete szerint a magyarság ősei két lépcsőben szállták meg a Kárpát-medencét. Az első szakasz 670 körül volt (griffes-indás kultúra), míg a második szakasz a jól ismert 9. század végi bejövetel.

Előzmények

Őseink vándorlásuk folyamán a VII. század közepére értek a Don vidékére, Levédiába. Itt a magyarság az eddigitől gyökeresen eltérő környezetbe került. A terület a virágzó Kazár Birodalom fennhatósága alá tartozott. A kazár kagán egy fejedelmet bízott meg a magyarok vezetésével, ez volt a kende. A valóságos hatalmat a nép vezető rétegéből kiválasztott gyula tartotta kézben. Az akkori Kelet-Európa legfejlettebb államának hatása átalakítólag hatott a nomád állattartó magyarokra, és az állandó megtelepedés felé szorította őket. Hosszabb ott tartózkodásuk alatt őseink egyre inkább az ekés földművelésre tértek át,  fejlődött az állattartásuk és a kertgazdálkodásuk.

A IX. század elején belháború rázta meg a Kazár Birodalmat. A magyarok a központi hatalom ellen foglaltak állást, így a kazár-magyar viszony megromlott. A magyarság biztonsági okokból 840-850 körül nyugatabbra húzódott. Így került a Dnyeper, Dnyeszter, Bug és Szeret folyó vidékére, az Etelközbe. Az új szálláshelyen csökkent a földművelés és növekedett a legeltető állattartás szerepe. A törzsek a lemondott Levedi helyett új főfejedelmet választottak, Álmos személyében. A függetlenség megteremtése után a fejedelem erős hatalmat épített ki, szövetséget kötött a többi törzzsel.

862-től őseink egyre többször jártak Nyugaton, így módjuk volt a Kárpát-medencét mind földrajzi, mind politikai szempontból alaposan megismerni. A 890-es években a magyarok valószínűleg tudatosan készültek a Kárpát-medence megszállására. 892-ben a magyarok a keleti frankokkal szövetkezve pusztították Szvatopluk morva birodalmát. 894-ben Bizánc szövetségében megtámadták a bolgárokat. Még ugyanebben az évben Szvatopluk fejedelem hívására ismét a Kárpát-medencébe mentek a magyarok, a keleti frankok birodalmát, a Dunántúlt pusztították. A dunántúli hadjárat idején meghalt a morva fejedelem és a magyar hadak nem tértek vissza az Etelközbe.

Okok

Az 5. század óta az eurázsiai sztyeppén a keletről nyugatra mozgás volt a jellemző. Ez hozta a hunokat, avarokat, onogurokat és a magyarokat is Európába, végül törvényszerűen mind a Kárpát-medence területén jutottak a legnyugatabbra.

A hadászati tényezőkön túl a népek, így a magyar honfoglalást megelőzően a besenyők és úzok nyugatra vonulásának gazdasági okai is lehettek, nevezetesen a legelők megfogyatkozása, amit előidézhetett a szárazabb vagy hidegebb éghajlat, vagy a sikeres állattenyésztés nyomán bekövetkezett demográfiai robbanás is, végeredményben mindkét esetben a relatív túlnépesedés.

A honfoglalás

A fősereg a hagyomány szerint Álmos fiának, Árpádnak az irányításával legkésőbb 895 tavaszán nyomult be a Vereckei-hágón az Alföldre. Az ország katonai birtokba vételét követnie kellett volna a még az Etelközben maradt magyarság átköltözésének. Ezt azonban tragikus események zavarták meg: a bosszúszomjas bolgárok a besenyőkkel szövetkezve rátámadtak az etelközi magyarságra. Így ők csak nagy veszteségek árán, menekülve juthattak át a Délkeleti-Kárpátok hágóin a Kárpát-medencébe. Valószínűleg maradt velük katonai védelem is az Etelközben, mivel el tudták kerülni a teljes pusztulást. A vereség tisztségébe és életébe került a főfejedelemnek, Álmosnak.

A honfoglalás után a Kárpát-medencében 600 ezer ember élt, ennek a kétharmada volt magyar anyanyelvű. Vagy legalább 400 ezer magyar jött be a honfoglalással, vagy már éltek itt magyar anyanyelvűek. Az utóbbi László Gyula kettős honfoglalás elméletét látszik igazolni, miszerint 670 körül már bejött egy magyar törzs a Kárpát-medencébe. Ezt igazolja az avarok nagyon kis száma is, mivel azok közben elmagyarosodhattak.

Társadalmi viszonyok

A honfoglalók számát különböző szerzők 200-500 ezer közé teszik. A megtelepedést erőskezű, tudatos politikai hatalom irányította. A főfejedelem valószínűleg Kurszán kündü, a hadak vezére pedig Árpád gyula volt. Később - 904-ben, Kurszán halála után - Árpád lett a nagyfejedelem. Ezt a politikai berendezkedést nevezzük kettős fejedelemségnek. A betelepült magyarok törzsenként telepedtek le, és alakították ki saját törzsi településeiket. A hét törzs: Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer, Kürtgyarmat. A hét törzs vezetője, a Hétmagyar a hagyomány szerint az Etelközben vérszerződést kötött egymással. (A hét vezér Anonymus szerint: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.) A központi település a Megyer törzsfő szállása volt a mai Csepel-sziget területén. A törzsfők egy-egy országrész urai voltak. A törzsi keretek már erősen bomlottak. A társadalom erőteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. A magyar társadalom a honfoglalás után már lényegében osztálytársadalom volt. Alapsejtje a nagycsalád, amely több családból állt. A X. századi magyar társadalmat a személyi függés tartotta össze. A csúcsán a fejedelem állott, alatta az úrnak tisztelt törzsfők és a bőnek nevezett nemzetségfők. Alul a szabad köznépi falvak lakossága és a szolganépek, az ínek voltak. Ezen kívül voltak rabszolgák is, de számuk minimális. Külön csoportot alkotnak a szabad népek, például a székelyek vagy a besenyő határőrök.

A Kárpát-medencébe érkező magyarság által kialakított településhálózat nem volt egységes, a korabeli társadalom tagozódása a lakóhelytípusok szerint is nyomon követhető. A lakosság legnagyobb része az úgynevezett téli és nyári szállásokon élt, majd a téli szállások lassan falvakká alakultak. Ettől elütő képet mutattak a törzsfők és nemzetségfők udvarhelyei, melyek mint piachelyek is működtek. A fejedelmi udvarban, amellett különböző mesteremberek éltek, például: patkoló- és fegyverkovácsok, íjászok, solymárok, szakácsok, tolmácsok, írnokok, prémesek stb., és természetesen gyógyító sámán(ok). E településhálózaton keveset változtatott az ezredfordulón megvalósuló állam- és egyházszervezés.

korabeli viselet

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 103425
Hónap: 1099
Nap: 30