Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. Világháború

2011.08.06

 A 19. század végén a tudomány és technika vívmányai miatt gyorsuló ütemű termelés együtt járt a gyarmatbirodalmak növekedésével is: új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése volt az államok célja. Ebből az időből származik az imperializmus kifejezés is: a birodalmi státusz megszerzéséhez és a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges volt új piacok bevonása gyarmatosítás révén, így ez vált a korabeli politika fő céljává.

Hadirepülés

Az első világháború során a levegő is hadszíntérré vált. Nem ez volt az első fegyveres konfliktus, amikor ez bekövetkezett, de az 1914 és 1918 közötti időszakban a repülőgépek látványos fejlődésnek indultak, és a légi hadviselés is igen jelentős mértékben megváltozott.

 

HADIREPÜLÉS AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN

1. A SÁRKÁNYBALLON

A ballonok tudatos katonai alkalmazása a XVIII. század végén kezdődött. A főként felderítésre és tüzérségi megfigyeléásre használt eszköz kezdetben gömb alakú volt, de ez a szélben hánykolódott, nehezen volt használható. Hogy szélirányban lehessen tartani, átalakították, ezután kapta a sárkányballon nevet, de a kötött léghajó elnevezés is ismert volt. Majd' mindegyik hadviselő fél alkalmazta a több száz köbméteres ballonokat, melyeket általában 200–1700 Sárkányballonméteres magassági határok között használtak. Fel- és leengedésüket csörlők segítségével hajtották végre, melyeket kézzel, vagy gőz-, benzin-, sőt az amerikai hadseregben elektromos motorral működtettek. A megfigyelők telefonösszeköttetésben álltak a földi személyzettel, mely szemmel tartotta a ballonokat, mert bizonyos esetekben a megfigyelő nem vette észre, ha kigyulladt a burkolat felső része. A személyzet ilyenkor ejtőernyők segítségével próbált menekülni. A sárkányballonok ellen kezdetben a tüzérség srapnellövedékeit vetették be, majd vadász- ill. vadászbombázó repülőgépekkel támadták őket. A későbbiekben (pl. a második világháborúban) az alacsonyan támadó repülőgépek ellen léggömbzárként használták fel a ballonokat.

 

 

2. KORMÁNYOZHATÓ LÉGHAJÓK

A kormányozható léghajókról sokaknak jut eszébe Ferdinand von Zeppelin neve. A kiváló német konstruktőr valóban kiemelkedőt alkotott a léghajók tervezésében. Eltökélten és nagy kitartással végezte munkáját, s minderre szükség is volt, mivel a róla elnevezett merev vázas Zeppelinek megépítése és üzemeltetése igen drágának bizonyult, ezért kezdetben nem sok támogatója akadt az ötletnek. 1914-ben a hadsereg sem igazán tudta, mit is lehet kezdeni egy léghajóval, ám mivel azok jóval magasabbra tudtak emelkedni, mint bármelyik repülőgép, rövidesen harctéri alkalmazásukra is sor került. A szikratávíróval, elektromos bombakioldóval, sok egyéb más műszerrel rendelkező német léghajók több vállalkozást hajtottak végre, nagy hatótávolságuknak köszönhetően Londont is többször bombázták. Kevés kárt okoztak ugyan, de jelentős élőerőt és haditechnikai felszerelést kötöttek le az ellenség hátországában. Emellett felderítő feladatokat is elláttak, mint pl. 1916-ban a skagerraki tengeri ütközet előtt. Zeppelin
Térfogatuk kezdetben 22 ezer, 1917-ben már 68.500 köbméter volt, összesített motorteljesítményük 630 lóerőről 2000 lóerőre emelkedett. 1916 végétől a repülőgépek „utolérték” a Zeppelineket, a következő évben ki is vonták őket a nyugati hadszíntérről.
Amennyiben nem gyulladtak ki, egészen komolynak tűnő sérüléseket is elviseltek, volt olyan eset, hogy ágyúlövedék talált el egy léghajót, de az vissza tudott térni támaszpontjára. A puska- és géppuskatűz mind a földről, mind a repülőgépekről kevés kárt okozott, jóval nagyobb veszélyt jelentettek az angolok kis gránátjai, melyeket felülről dobtak a Zeppelinekre, vagy a gyújtólövedékek, melyeket vagy a repülők, vagy a szintén jelentősen fejlődő légvédelmi ágyúk lőttek rájuk. Veszteségeket okozotak a kedvezőtlen időjárási körülmények, vagy nemritkán a navigációs tévedések is. Zeppelin mellett más cégek is készítettek Németországban léghajókat, a legismertebb a Schütte–Lanz volt.
A németek mellett a franciák és a britek is használtak kormányozható léghajókat, ám kevesebb sikerrel. Technológiájuk sem volt olyan fejlett, mint a németeké (bár néhány tervet sikerült „megszerezniük”), de a szükséges különleges nyersanyagok hiánya, főként pedig az egyre hatékonyabbá váló repülőgépek megjelenése mind amellett szólt, hogy inkább ez utóbbi eszközt fejlesszék.

3. REPÜLŐGÉPEK

Az első világháború alapvető változásokat eredményezett a hadirepülőgépek alkalmazásában. Az ellenségeskedések megkezdésekor gyakorlatilag egyik hadviselő félnek sem volt semmilyen elképzelése arra nézve, hogy miként lehetne a repülőgépet mint fegyvert felhasználni. Ehhez képest a háború végére a légierő önálló fegyvernemmé vált, ezzel párhuzamosan pedig a technológia is óriásit lépett előre. Rendkívüli mértékben fejlődtek a repülőgépek, a motorok, a fedélzeti és bombafegyverek, a híradástechnika – és a légvédelem is. Ezeket a tényezőket összevetve megállapítható az antant egyértelmű fölénye, mely elsősorban a repülőgép átgondolt alkalmazásának terén, valamint a fegyvernemen belüli specializáció magas fokában mutatkozott meg, de az esetek többségében a haditechnikában is a központi hatalmak előtt jártak. Az anyagcsatát nehezen bíró, a harcok végén egyértelműen védekezésre kényszerített Németország viszont a vadászrepülőgépek fejlesztésében és alkalmazásában tudott kiemelkedőt nyújtani.

3.1. A kezdet

A fegyveres konfliktusokat gyors lefolyásúnak elképzelő, a villámháborús terveket dédelgető hadvezetések a háború elején még nem voltak felkészülve a repülőgép tervszerű felhasználására, amit erősített az a tény, hogy a technológiai színvonal és a hadiipar lehetőségei sem tették volna ezt lehetővé. Az elképzelések szerint a repülőgép mint sporteszköz csak felderítő feladatokat képes ellátni, és azt is korlátozottan, hiszen nagyon körülményes a kapcsolattartás a földi személyzettel.
Ennek ellenére már a háború elején keztek megmutatkozni a lehetőségek, melyek a Légifényképezésrepülőgépben rejlettek. A felderítés, megfigyelés hatékonyságát növelendő elkezdtek fényképezőgépeket szerelni a gépekbe, s a jelzőpisztolyos, fényjelzős kapcsolattartást fokozatosan felváltotta a drótnélküli távíró. Az állandóan tökéletesedő technológia révén a felderítés a háború végéig a repülőgépek egyik legfontosabb feladata maradt, sőt specializálódott is közel- illetve távolfelderítői, valamint tüzérségi megfigyelői munkakörökre.
A pilóták hamar rájöttek arra, hogy a földi csapatok kellő védelem híján igencsak kiszolgáltatottak egy felülről jövő támadással szemben. Elsőként a francia és angol gépek dobáltak hegyesBombázó „nyilakat” a német menetoszlopokra, de mindkét tábor repülősei megpróbáltak gránátokat, kis kézi bombácskákat is ledobálni. Az első időszakban a bombázás terén a kormányozható léghajók vitathatatlan fölényben voltak, de a repülőgépek teljesítménymutatói gyorsabb ütemben növekedtek, és várható volt, hogy megelőzik a léghajókat.
A felderítést végző pilóták az első időkben jobbára csak azért vittek magukkal kézifegyvereket, hogyha az ellenséges vonalak között kényszerülnek leszállásra, meg tudják védeni magukat. Ennek ellenére már 1914. október 4-én megtörtént az első eredményes légiharc: egy francia gép le tudott lőni egy német repülőt. Gyors fejlődésnek indult a fedélzeti fegyverek fejlesztése. Kezdetben a légcsavarkör fölé helyeztek el géppuskákat, majd puha lövedékek és acéllemezzel megerősített légcsavarok alkalmazása révén lehetővé vált, hogy a géppuskát a motor tengelyével párhuzamosan helyezzék el, így a pilóta magával a repülőgéptesttel célozhatott. A vadászgépek feljődésének fontos állomása volt, amikor a franciák ezen ötletét a híres Roland Garros repülőgépének elfogása és tanulmányozása után a németek továbbfejlesztették: a holland származású Anthony Fokker 1915 nyarára megalkotta az ún. szinkron géppuskát. Ezután az egyre fejlettebb műszaki és repülési mutatókkal rendelkező modellek versengése került előtérbe.
A kezdeti időszakra jellemző, hogy a légi hadviselésben kialakulnak a főbb alkalmazási területek, létrejönnek az ezeknek megfelelő, egyre specializáltabb gépek, melyek egyre jobbak is lesznek. Az állóháború pedig egyre inább megköveteli, hogy új harcászati elveket dolgozzanak ki.

3.2. Kísérlet a légi fölény megteremtésére

1916 tavaszán a verduni csata döntő változást hozott a légi háború menetében. A technológiában is vezető franciák ugyanis a harcászati alkalmazások terén is nagy előnyre tettek szert, melyet ráadásul a német hadvezetés csak késve ismert fel, és így az antant óriási előny birtokába jutott.
Verdunnél a francia légierő parancsnoka, Jean du Peuty a vadászgépeket nemcsak a felderítők és bombázók biztosítása céljából küldte a németek ellen, hanem azzal a céllal is, hogy teljesen semmisítsék meg az ellenfél légierejét. Ehhez meggondoltan tervezett bevetésekre, rajokba, majd századokba szervezett légierőre volt szükség, mely kötelékekben tevékenykedik, megosztva a feladatokat: a bombázók módszeresen lerombolják az ellenséges állásokat és utánpótlási vonalakat, a vadászok megvédik a bombázókat, és megsemmisítik az ellenséges légierőt. Bár ezeket a célokat az antant nem tudta maradéktalanul megvalósítani, de szervezés és alkalmazás terén hatalmasat lépett előre.

3.3. Anyagcsata

A repülőket sem kerülte el az anyagcsata, mely rányomta bélyegét a szárazföldi hadviselésre is. Ebben is nagy antant-fölény mutatkozott, mely nemcsak a légireő alkalmazásában és a gépek technológiájában mutatkozott meg, hanem a hadiipar megszervezésében és kapacitásának növelésében is. Az antanton belül is kiemelkedett Franciaország és Nagy-Britannia ezen a téren. A szövetséges Oroszország rendelkezett a háború elején a legnagyobb létszámú légiflottával, deErnst Brandenburggazdasági elmaradottsága miatt 1916-ra már erősen rászorult a (főként francia) segítségre.
A németek késve ugyan, de reagáltak: ők is átszervezték a gyártást, egyre jobb minőségű gépeket állítottak elő, de a termelés volumenébenmindinkább lemaradtak. Megjelentek a többmotoros bombázók, melyek fokozatosan felváltották a Zeppelineket, de az első Anglia elleni támadásokra még nem került sor, bár a híres tiszt, a tervezőnek is nagyszerű Ernst Brandenburg százados vezetésével már kezdték összevonni a gépeket a következő évre tervezett akciókhoz.
1916 második felében a légi hadviselésre az volt a jellemző, hogy a repülőket egyre inkább hadműveleti célokra alkalmazták. Sokkal inkább összehangolták a légierő és a szárazföldi csapatok tevékenykedését. A gépeket tömegesen, kötelékekben vetették be.

3.4. A vadászok főszereplők lesznek

1917-ben az antant repülőgép-termelése majd' kétszerese volt a német hadiiparénak. Fő céljuk a speciális feladatok ellátására alkalmas gépek további tökéletesítése volt. A németek kisebb részben a nagy hatótávolságú, éjszakai bombázásra is alkalmas, többmotoros gépeket (pl.Gotha G. V) fejlesztették, de zömmel a védekezésre kellett helyezniük a hangsúlyt, így egyre több és jobb vadászgépet állítottak elő. Ebben az időben jelent meg többek között az első világháború egyik legismertebb gépe, a háromfedelű Fokker Dr I. A német légierő is egyre szervezettebb lett, de mindezek ellenére a földi harctevékenység támogatása már meghaladta erejét.

Fokker Dr I

3.4.1. Az ászok

A repülőtisztek kezdetben főként sportrepülőkből és olyan lovassági tisztekből álltak, akik az állóháború miatt tétlenségre kényszerültek. A légiharcot lovagias összecsapásnak tekintették, maximális tisztelettel viseltetve az ellenfelek iránt. Sokszor előfordult, hogy nem lőttek az olyan gépre, mely védekezésre képtelen volt. Ez a szellem is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon respektálták azokat a pilótákat, akik légigyőzelmet arattak. Ha valaki ebben elérte a bűvös 5-ös számot, ászpilótának számított. Utóbb persze már nem volt ilyen romantikus a légiháború: a kíséret nélküli felderítőket, bombázókat ugyanúgy megsemmisítették a harcok későbbi szakaszában, mint a sérült, hazafelé bukdácsoló ellenséges vadászt. Így a légigyőzelmek száma gyorsan nőtt. Ennek ellenére elmondható, hogy a legeredményesebb pilóták mindenképpen a „repülés nagymesterei” voltak, közülük a legendás Manfred von Richthofen volt a rekorder: 80 légigyőzelmet jegyzett. A legtöbb győzelmet elért magyar pilóta Kiss József (19) volt. Richthofenhez hasonlóan ő is bevetés közben esett el. Az ászok névsorát böngészve találkozhatunk több olyan névvel is, akik a második világégésben is szerepet játszottak, mint pl. a francia Edouard Corniglon–Molinier, aki 8 légigyőzelméhez hozzátett 4-et, a németTheo Osterkamp (32) pedig 6-ot. De felbukkan egy bizonyos Hermann Göring is, aki 22 győzelmet tudhatott magáénak, de a későbbiekben már nem pilótaként szerzett hírnevet magának...
(A hadviselő felek 3–3 legeredményesebb pilótájának névsora => itt olvasható.)

3.5. A légierő önálló fegyvernem lesz

Az 1918-as év hozta a legnagyobb előrelépést a repülőerők fejlődésében: április elsején megalakult a Royal Air Force (RAF), ezzel elsőként Angliában önálló fegyvernem lett a légierőből. Ebben a sikeres lépésben döntő érdemei voltak Hugh Trenchard vezérőrnagynak, akit a „RAF atyja” elnevezéssel illettek ezután, bár ő maga ezt a „címet” nagyon nem szerette...
Hugh TrenchardA németek, miután a vadászgépek alkalmazásával 1917-ben lélegzetvételhez jutottak, hatalmas fejlesztőprogramot terveztek, de ezt csak részben sikerült megvalósítaniuk, gazdaságuk ugyanis már képtelen volt a nagyratörő elképzelések kivitelezésére. 
A fegyverszünet előtti időszakban mindkét fél nagytávolságú bombázásokat tervezett, a fedélzeti géppuskákkal jól védett, kötelékben repülő bombázógépek ugyanis ebben az időszakban nagy veszteségeket okoztak az őket támadó vadászoknak. Berlin és New York elleni támadások szerepeltek az elképzelésekben, bár ez utóbbinak az egyre nyomasztóbb antant-fölény miatt jóval kevesebb realitása volt. A fegyverszünet aláírásával aztán lezárult a légiháborúk első, igen fontos fejezete.

3.6. Magyar repülők

A magyar repülésnek nagy lendületet adott az első világháború. Hazánkban több repülőgépgyártó-üzem is működött, a legjobb gépeket az aszódi Lloyd-gyár készítette. Átvettük német modellek gyártását is, illetve magyar mérnökök is közreműködtek német típusok tervezésében. A magyar pilóták sem maradtak el a többiek mögött, és sokan közülük nagy szerepet vállaltak a hazai repülés későbbi fejlesztésében. Legeredményesebb pilótánk, a már említett Kiss József mellet ide kívánkozik Gráser Ferenc és Fejes István neve is.

 

TANKOK

 

az első világháborúban

 

Az első világháborúban több haditechnikai eszköz, illetve annak alkalmazása ment át forradalmi változáson, mint például a repülőgépek vagy a tengeralattjárók. A korszerű hadviselés egyik fegyvere, a harckocsi viszont ebben az időben alakult ki és jelent meg a harctereken.

Előzményének a középkori harci szekerek, az újabb idők páncélozott járművei (pl. a hadviselő felek által a háború kezdetétől alkalmazott páncélgépkocsik) és egy mezőgazdasági gép, a lánctalpas Holt traktor tekinthető.

A harckocsi létrejöttét meghatározta a háború jellege. A megmerevedett, mélységben tagolt, erősen védett vonalak elleni állóháborúban egy olyan eszközre lett szükség, amely terepen is jól tud mozogni, fegyvereivel meg tudja védeni önmagát, de a gyalogságot is képes támogatni a védelmi állások leküzdésében.

Elsőként a britek ismerték fel a páncélosok jelentőségét. Az ötletnek olyan támogatói akadtak, mint az admiralitás első lordja, Winston Churchill. (A páncélautók mellett zömmel a tengerészettől átirányított tisztek szolgáltak.) A fejlesztés nagy erőkkel indult meg, és 1916 januárjában bemutatták az első működőképes harckocsit, a Big Willie-t. Ez képezte az alapját az első világháború brit páncélosainak. A gyártás megindulása teljes titokban zajlott, különböző fedőneveket eszeltek ki, a Big Willie, másik nevén Mother, valamint az abból kifejlesztett Mark I a hivatalos iratokban csak mint Water Carrier szerepelt. Mivel ennek rövidítése félreérthető lett volna, született meg a TANK fedőnév.

A jármű egyre korszerűbb lett, a későbbi típusokról már elmaradtak a kanyarodáshoz szükséges segédkerekek, és a korábban többfős vezetőgárda és a motorhoz szükséges gépészcsapat létszáma is fokozatosan csökkent. Egyre jobbak lettek a technikai mutatók is. A folyamatosan modernizálódó Mark-szériából legnagyobb számban a Mark V típust és annak változatait gyártották.

A britek folyamatos fejlesztéseitől függetlenül a franciák is elkezdték harcjárműveik gyártását. A rombusz alakú angol járművektől teljesen különböző Schneider ésSt. Chamond túl robosztusnak bizonyult, és ezért egy jóval kisebb, ám mozgékonyabb modellt is előállítotak. A Renault által készített FT–17-est sokan a háború legjobb típusának tartják. Ennek jellegzetessége, a teljesen körbeforgatható lövegtorony később a tankok általános jellemzőjévé vált.

A németek későn ismerték fel az új fegyver jelentőségét. Az általuk gyártott A7V nem vált be, és hadiiparuk is inkább a repülőgépek előállítására koncentrált. Előszeretettel vetettek be viszont zsákmányolt ellenséges tankokat.

A technikai nehézségek megoldásán túl fontos volt, hogy „meg kellett tanulni harcolni” az új fegyverrel. A britek 1917-re tervezték alkalmazását, de a Somme mentén kialakult patthelyzet miatt úgy döntöttek, hogy az addig elkészült példányokat bevetik. Több tank elakadt, vagy műszaki hiba miatt leállt, a kezelők gyakorlatlanok voltak, a teljes áttörést nem sikerült elérni. Mégis megmutatkoztak a harceszköz lehetőségei, hiszen 4–5 km-es előnyomulást tudtak véghezvinni komoly veszteség nélkül, ami az állóháború időszakában igen figyelemreméltónak számított.

A páncéloshadviselés egyre tökéletesedett. Klasszikus példa a Cambrai mellett vívott csata, ahol nagy tömegben, egymással és a gyalogsággal is együttműködve, alapos előkészítés után támadtak a tankok, melyek felvonulását füsköddel leplezték, és repülőgépek fedezték őket. A „gyermekbetegségek” ugyan itt is kiütköztek, sokan még jóval a háború után is vitatták a tankok szükségességét, de vezető katonai gondolkodók már következtetni tudtak a jövőre. Közülük kiemelkedett pl. az angol Fuller és Liddell Hart, a német Guderian, vagy a francia de Gaulle, akik a két világháború közötti tanulmányaikban rámutattak azokra a kérdésekre, amelyek meghatározóvá váltak a második világégés páncélos hadviselésében és a fegyvernem történetében is.

                                           Egy-két első világháborús hajót mutatok most

 

 

ÁrpádÁRPÁDTECHNIKAI ADATOK

Vízrebocsátás: 1901 Vízkiszorítás: 8360 t Sebesség: 19,5 csomó
Hossz: 114,2 m Szélesség: 19,8 m Személyzet: 638 fő
Fegyverzet: 3 db 24 cm-es L/40 Skoda ágyú ; 12 db 15 cm-es L/40 Krupp ágyú ; 10 db 6,6 cm-es L/45 Skoda ágyú ; 6 db 4,7 cm-es L/44 Skoda ágyú ; 2 db 45 cm-es torpedóvető cső

TÖRTÉNETE

A Habsburg-osztály második egységeként 1899-ben kezdték építeni. Az Adriai-tengerre tervezett csatahajók főtüzérsége nem mondható erősnek, páncélozottságuk és közepes tüzérségük viszont megfelelőnek tekinthető. Az Árpád-ot 1911–12-ben átépítették, ennek ellenére a háború kitörésekor már nem számított korszerűnek. Legjelentősebb bevetésére az olasz hadüzenetetet követően került sor, 1915. május 23-án részese volt annak a köteléknek, mely Anconát bombázta. 1917. december 19-én a cortelazzói nehéz ütegeket lőtte, ismét egy kötelék tagjaként. 1918 februárjában kivonták a csapatszolgálatból, ezután iskolahajóként szolgált, legénységét tengeralattjárós és légi szolgálatra osztották be. A háború után Nagy-Britanniának ítélték, de ők továbbadták az olaszoknak, akik 1921-ben lebontották.
Testvérhajói : Habsburg, Babenberg

Aurora

 

TECHNIKAI ADATOK

AURORA (RUS)

Vízrebocsátás: 1900 Vízkiszorítás: 6731 t Sebesség: 19,3 csomó
Hossz: 126,7 m Szélesség: 16,8 m Személyzet: 570 fő
Fegyverzet (1917-es állapot): 14 db 15 cm-es L/45 ágyú ; 6 db 7,6 cm-es légvédelmi ágyú ; 3 db 38,1 cm-es torpedóvető cső

TÖRTÉNETE

KÉPEK

Az Aurora (vagy helyes átírással: Avrora) nagycirkáló a bolsevik forradalom jelképe, ám az 1917-es események előtt és után is mozgalmas pályafutást tudhatott magáénak. Építését 1897-ben kezdték el Szentpétervárott, s 1903 nyarán állt hadrendbe. Az orosz–japán háború idején az orosz kötelék tagjaként a Csendes-óceánra hajózott. 1905 májusában a csuzimai csatában megsérült, de úszóképes maradt. A háború végéig Manila kikötőjébe volt internálva. Miután visszatért eredeti szolgálati helyére, a Balti-tengerre, kiképzőhaóként szolgált, 1912-ig több diplomáciai utat tett különböző kikötőkbe. Az első világháború kitörését követően partvédő szolgálatot teljesített, majd 1916 végén javítás céljából visszatért az akkor éppen Petrográd névre hallgató állomáshelyére. 1917-ben legénysége kivette részét a februári forradalomból is, de közismertté az októberi események tették: ágyúlövése adta meg a jelet a Téli Palota ostromára. Ezután a bolsevikok oldalán részese volt a polgárháború harci cselekményeinek, majd ismét kiképzőhajó lett, és újfent több körutat tett a tengereken. A második világháború során legénysége kivette részét Leningrád védelméből. Az Aurora ágyúit leszerelték, s a parton használták őket, a sérült hajó pedig sekély vízbe süllyedve, több sérülést szenvedve vészelte át a harcokat. 1944-ben emelték ki, helyreállítása után ismét kiképzésre használták, majd az októberi forradalom 50. évfordulója tiszteletére múzeummá alakították át. Több javítást követően ma jó állapotban tekinthető meg a Néva vizén.
Testvérhajói : Pallada, Diana

Aurora Aurora Aurora
Aurora Aurora Aurora
Aurora Aurora Aurora

Szent István

 

 

SMS SZENT ISTVÁN (OMM)

TECHNIKAI ADATOK

Vízrebocsátás: 1914 Vízkiszorítás: 21.595 t (max.) Sebesség: 20,4 csomó
Hossz: 152 m Szélesség: 27,9 m Személyzet: 1087 fő
Fegyverzet: 12 db 30,5 cm-es L/45 ágyú ; 12 db 15 cm-es L/50 ágyú ; 18 db 7 cm-es L/50 ágyú ; 2 db 7 cm-es L/18 ágyú ; 2 db 4,7 cm-es L/44 légvédelmi ágyú ; 4 db 53 cm-es torpedóvető cső

TÖRTÉNETE

A korszerű csatahajó építését 1912-ben kezdték el, de testvérhajóival ellentétben nem Triesztben, hanem a Fiume melletti Danubius gyárban, így a Szent István a legnagyobb magyar építésű hadihajó. Osztálya többi egységéhez képest más kazánrendszere és turbinái voltak, négy helyett két hajócsavart kapott, s kisebb eltérések voltak a felépítményben is. 1915-ben állt hadrendbe, de a háború során jórészt a polai kikötőben állomásozott, azt gyakorlatilag csak a lőgyakorlatok alatt hagyta el. Első jelentős harci bevetése végzetessé vált: 1918. június 9-én futott ki egy kötelék tagjaként azzal a céllal, hogy feltörjék az Otrantói-szorosban lévő tengerzárat. 10-én hajnalban olasz torpedóvető motorcsónakok támadtak a kötelékre. A Szent István két torpedótalálatot kapott, oldalára dőlt, és 6 óra 12 perckor elsüllyedt. 89 ember veszett oda, de nagy volt az erkölcsi kár is, hiszen először fordult elő, hogy egy csatahajót torpedókkal semmisítettek meg. 
Érdekesség, hogy a Szent István pusztulását a kora reggeli időpont ellenére sikerült filmen is rögzíteni. Csatahajók esetében ilyen felvétel ezen kívül csak a második világháborúban elpusztult HMS Barham-ról készült.
Testvérhajói : Viribus Unitis ; Tegetthoff ; Prinz Eugen

KÉPEK

Szent István Szent István Szent István
Szent István Szent István Szent István
 

Szent István

Nézzük a tengeralattjárókat

TENGERALATTJÁRÓK
az első világháborúban

Tengeralattjáró

Az első világháború során a tengeralattjáró fegyvernem igazolta létjogosultságát, bizonyította hatékonyságát, és ezzel párhuzamosan jelentős fejlődésen ment át. Mindezeket a sikereket úgy érte el, hogy a hadviselő felek haditengerészete általában is felkészületlen volt még a háborúra, és hatványozottan igaz volt ez a tény az addig jelentéktelen szerepet játszott U-hajókra.

A felkészültségben hátul kullogó Németország nagy előnye volt a technikai fejlettség. Az ő hajóikon használták a legfejlettebb meghajtást. A Diesel-motorok ezután sokáig domináltak a fegyvernem történetében, a hadviselő felek közül pedig a németek vették a legkomolyabban ezen fegyvernem használatát, fejlesztését.

Az első, nagy visszhangot kiváltó akcióra nem kellett sokáig várni: 1914. szeptember 22-én az U–9 jelű német tengeralattjáró valamivel több, mint egy óra leforgása alatt három brit hadihajót is a tenger fenekére küldött. Az Aboukir, a Cressy és a Hogue elsüllyesztése jelezte, hogy az akkor még leginkább kicsi, és igencsak megbízhatatlan U-hajók nagy jövő előtt állhatnak.

HMS Aboukir

Az Aboukir

HMS Hogue

A Hogue

Az U-9 két áldozata

A feltételes mód mindenképpen indokolt volt, hiszen rengeteg veszteség származott műszaki hibákból. Elégtelen volt a torpedóvető csövek és a torpedók technikai kidolgozottsága is. Ezzel szemben esett latba az a tény, hogy gyakorlatilag nem volt megfelelő fegyver a tengeralattjárók ellen. A hajók egészen az észlelésig a felszínen haladhattak, csak támadáshoz kellett lemerülniük. Amikor pedig ágyúkat szereltek rájuk, gyakran a célpont megsemmisítését is vízen úszva végezték.

Az első időkben a hajókra az aknarakó tevékenység volt jellemző, és valószínűleg az ellenséges aknák okozták ekkor a legnagyobb veszteségeket is. Később hatékonyabb fegyver jelent meg: a mélyvízi bomba. Ezek használata viszont csak 1917-től vált általánossá.

Az alkalmazott hadviselésre rányomta bélyegét a haditengerészetek már említett felkészületlenségéből eredő óvatossága. A britek tengeri blokád alá vonták Németországot, melyre válaszul 1915 februárjában a korlátlan tengeralattjáró-háborút kapták. A németek válogatás nélkül süllyesztették el a kereskedelmi hajókat. A britek viszontválasza a Q-hajó volt: szállítóhajókat fegyvereztek fel, és álcáztak. Az ilyen „csali-hajókat” a víz felszínén megközelítő U-hajó védtelen volt a lövegek tüzével szemben. Szintén csökkentette a veszteségeket a konvojrendszer bevezetése.

1915-ben híres harci esemény volt az U–21 portyája a Dardanelláknál. Két vagy három nagy brit hajó, a Triumph, a Majestic (és egyes források szerint még a Goliath) esett áldozatául. (Ez utóbbit esetleg egy török naszád torpedója küldte hullámsírba.)

U-21

 

Az U–21

HMS Triumph

A Triumph

A korlátlan tengeralattjáró-hadviselés idején brit kereskedőhajók mellett semleges országok hajói is áldozatul estek. A leghírhedtebb eset a Lusitania elsüllyedése volt. Az amerikai személygőzössel 1198 ember száll hullámsírba. Az is igaz, hogy az 1915. május 7-i katasztrófáról már megtörténte után ellentmondó jelentések születtek. A hivatalos verzió, miszerint az U–20 torpedója okozta (az egyes feltételezések szerint hadianyagot is szállító) tengerjáró végzetét, méginkább megkérdőjeleződött, amikor Robert Ballard és csapata alaposan megvizsgálták a roncsot. Torpedó okozta sérülésnek ugyanis nyomát sem találták...

Lusitania

A Lusitania

Ennek ellenére ez az eset közvetve egyrészt az USA hadbalépését, másrészt a német hadviselés megváltoztatását eredményezte, bár 1917 februárjában rövid időre ismét visszatértek a korlátlan tengeralattjáró-háborúra.

Említést érdemel még, hogy az Adrián a Monarchia tengeralattjáróin szolgálva több hazánkfia is részt vett a tengeri harcban. A magasabb beosztású tisztek kb. 30%-a volt magyar származású.


A hadviselő felek harci okokból eredő tengeralattjáró veszteségei 1914–1918 között

Antant
Nagy-Britannia 59
Ausztrália 2
Franciaország 14
Oroszország 28
Olaszország 10
USA 3
Japán 1
Összesen 117

 

Központi hatalmak
Németország 199
Osztrák–Magyar Monarchia 9
Összesen 208

(A táblázat nem tartalmazza a balesetekből és egyéb okokból származó vezsteségeket. A semleges Dánia is elvesztett 1 hajót harci esemény következtében.)

TengeralattjáróA világháború:

Az európai birodalmak két szövetségi rendszerbe tömörültek. Az 1882-ben kötött hármas szövetség Németországot, a Monarchiát, és Olaszországot foglalta magában. Az 1893-ban kötött francia-orosz szövetséget kiegészítette az 1904-ben kötött francia-angol egyezmény (Entente Cordiale – ANTANT), és betetőzte az 1907-ben kötött angol-orosz szerződés. A katonai tömbök között helyi háborúk is kialakultak: olasz-török háború (1911), az első és a második balkáni háború (1912-13).

A szarajevói merénylet:

A Balkán-háborúk következtében elégedetlenség vált jellemzővé a Monarchia által 1908-ban bekebelezett Bosznia-Hercegovinában. A helyzetet a bécsi kormány azzal akarta javítani, hogy az 1914. júniusi hadgyakorlatot Boszniában rendezi meg. Erre a helyi nacionalisták („Ifjú Bosznia”, „Egyesülés vagy halál”) merényletet készítettek elő. 1914. Június 28-án egy szerb merénylő (Gavrilo Princip) pisztolylövésekkel megölte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét.

Lesz-e háború:

Tisza István gróf tisztában volt azzal, hogy a magyar-román határ sebezhetősége, és a Monarchia felkészületlensége miatt nem érdemes még háborút kezdeményezni. Ferenc József II. Vilmos német császárhoz fordult tanácsért, aki lényegében így válaszolt: most, vagy soha. Berlin álláspontja azért változott meg ilyen hirtelen, mivel Helmuth von Moltke vezérkari főnök szerint az 1914-es időszak Németország számára a legkedvezőbb, és az idő múlásával egyre rosszabb lesz.

Moltke Alfred von Schlieffennek a tervei alapján úgy képzelte, hogy a német haderő villámháborúban, pár hét alatt legyőzi Franciaországot, a Monarchia feltartóztatja Oroszországot és Szerbiát, ezt követően pedig a németekkel közösen befejezik a háborút.

A Monarchia hadüzenete:

A németek biztosították Tisza Istvánt, hogy Románia sakkban tartására szövetséget kötnek Bulgáriával. A Szerbia elleni katonai akció szükségessége egységes állásponttá vált. A Monarchia július 23-án 48 órás határidejű jegyzéket küldött a szerb kormánynak, amely az országot sértő követeléseket is tartalmazott. A szerbek elutasították a jegyzéket, ezért a Monarchia 1914. Július 28-án hadat üzent Szerbiának, s megkísérelte annak gyors lerohanását.

A világ hadba lép:

Olaszország, Románia, Bulgária és az USA semleges maradt, Japán pedig csak a távol-keleti német érdekeltséget akarta megszerezni.

Augusztus 1-jén Németország hadat üzent Oroszországnak, 3-án pedig Franciaországnak. Ezzel egy időben követelte a semleges belga kormánytól a német csapatok belgiumi állomásozását. Az elutasító válasz miatt Németország megtámadta Belgiumot, amire Anglia küldött ultimátumot a német kormánynak. Mivel nem kapott választ, aug. 4-én hadat üzent Németországnak. Aug. 5-én a Monarchia üzent hadat Oroszországnak, 6-n pedig Szerbia Németországnak. 12-én Franciaország és Anglia a Monarchiának, 23-án pedig Japán Németországnak.

Törökország aug. 2-án szövetséget kötött Németországgal, 5-én elzárta a Fekete-tengert, majd a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba.

A háború kezdetekor a hadviselő felek mintegy 20 millió katonával rendelkeztek. A nyár folyamán mozgósított katonákat MO-on is azzal bíztatták, hogy mire a falevelek lehullanak, már otthon is lesznek.

Ki miért száll be a háborúba?

Németország – gyarmatok, Anglia meggyengítése

Monarchia – Balkán birtoklása

Anglia – hatalom megőrzése, Németország meggyengítése

Franciaország – Elzász-Lotaringia visszaszerzése, hatalmának visszaállítása

Oroszország – Balkán megszerzése

Erőviszonyok:

A német koalíció előnye, hogy földrajzilag egységes terület, így az utánpótlás megoldható. Hátránya viszont, hogy bekeríthető, így többfrontos háborúra kerülhet sor. Németország hadipara, és hadserege a legfejlettebb, legfelkészültebb.

Az ANTANT népessége kétszerese, de hadereje nem olyan komoly, mint Németországé.

nyugati front (merev front):

A német hadvezetés aug. 4-én támadást indított Belgiumon keresztül Párizs ellen. Szeptember 3-án elérték a Marne folyót, azonban a franciák megállásra kényszeríttették őket (Marne-i csata, szept. 5-10), és állóháború bontakozott ki; mindkét fél beásta magát. Ezzel összeomlott mindkét fél villámháborús terve.

2 / 1.oldal

A keleti front:

A franciák elleni német támadás elakadásában fontos szerepe volt a vártnál gyorsabb orosz mozgósításnak. A 8. Német hadsereg Paul von Hindenberg vezetésével Tannenbergnél megsemmisítette a 2. Orosz hadsereget (aug. 28-30.), majd az 1. Orosz hadsereg ellen fordult, és a Mazuri-tavaknál csapást mért rá. (szept. 6-15.)

Galíciában az osztrák-magyar haderő feltartóztatta az orosz előretörést, de az oroszok Przemysl váránál bekerítette 120E magyar katonát, és megadásra kényszeríttették őket.

A balkáni fronton a Monarchia és Szerbia között állóháború alakult ki. A törökök hadba lépése a központi hatalmak oldalán újabb front megnyitására kényszeríttette az oroszokat a Kaukázusban.

Versenyfutás a tengerhez:

1914 őszén a nyugati fronton megkezdődött a versenyfutás a tengerhez, majd ennek kudarca után itt is állóháború alakult ki. Vereséget szenvedett a német flotta is (Helgoland-szigetek, nov. 1.), s Anglia tengeri blokád alá vette Németországot.

A haditervek összeomlása:

A háború első évében összeomlott valamennyi támadásra épített haditerv. Ennek oka, hogy a legtöbb vezérkar a tűzerő növekedésétől a támadás hatékonyabbá válását várta. De épp fordítva történt: a beásott gyorstüzelő ágyúkkal a védelem erősödött meg. Ezek ellen a gyalogság és a lovasság hatástalan volt. Éppen ezért a győzelem csak az ellenfél erőinek felmorzsolása után volt lehetséges.

A felőrlő küzdelmek:

Az 1915-16-os háborús évek az ellenség felőrlésének jegyében teltek. A 11. Német, és a 4. Magyar-osztrák sereg Gorlicénél áttörte a frontot, és elfoglalta a lengyel területeket, továbbá a Baltikum jelentős részét.

1915 májusában Olaszország belépett a háborúba az antant oldalán, ugyanis neki ígérték Dél-Tirolt, Triesztet, az Isztriai-félszigetet, valamint Dalmáciát és Albánia egy részét. Az osztrák-magyar haderő az olasz támadást az Isonzo-menti harcokban megállította. A mintegy 600 km-es isonzói front Doberdo nevű karsztfennsíkján az osztrák-magyar hadsereg két és fél év alatt a túlerőben levő olasz hadsereg 12 támadását verte vissza.

1915 szeptemberében Bulgária a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba, s a Monarchiával közösen elfoglalták Szerbiát, Montenegrót és Albániát. Az összeomlott szerb sereg maradványait az antant Korfu szigetére menekítette. A szerbek megsegítésére Görögország beleegyezésére francia és brit csapatok szálltak partra Szalonikiben, s fontos támaszpontot hoztak létre. A nyugati fronton most először vetették be a harci gázt.

A verduni vérszivattyú:

A keleti és a balkáni frontokon aratott győzelmek után a német vezérkar úgy vélekedett, hogy Oroszország egy ideig nem tudja összeszedni magát a keleti fronton. Ezért a német haderő a nyugati frontra vonult. 1916. Febr. 21-én a németek ostrom alá vették Verdun erődjét, arra számítva, hogy sikerül gyorsan elfoglalniuk. Majd az erőd visszaszerzésére indított ellentámadások során felőrlik az antant erőit. A terv azonban nem sikerült. Közel 1 millió katona halt meg. Kb. 550 ezer francia, és 450 ezer német.

Az antant összehangolt támadása 1916 nyarán:

Az orosz haderő váratlanul újabb támadásba lendült, és áttörte az osztrák-magyar frontot. Románia csatlakozott az antanthoz, és betört Erdélybe, mivel Erdélyt ígérték nekik, ha belépnek. (bukaresti titkos szerződés)

A brit erők támadást indítottak a Somme folyónál, s itt vetettek be először páncélosokat. A gépek csatájában 1 millió katona halt meg, de mindez nem változtatta meg a hadi helyzetet. A német haderő kivédte a támadást, és a keleti fronton megállította az orosz előretörést. Kiverték a románokat Erdélyből, és elfoglalták Bukarestet. A központi hatalmak azonban erre az időre kimerültek.

1916 novemberében meghalt Ferenc József. Utódja, IV. Károly kétszer is békét ajánlott, de a felek magas követelményei miatt a békekötés nem jöhetett létre.

Az USA hadba lép:

német hadvezetés az antant tengeren történő utánpótlásának megakadályozása érdekében 1917 elején korlátlan tengeralattjáró háborút indított, amelynek elsősorban az USA hajói estek áldozatul. (Ilyen hajó volt a Luisitania) Válaszként Amerika hadba lépett az antant oldalán. Mindez egyértelművé tette az antant erőfölényét.

A központi hatalmaknak azonban reményt adott az orosz forradalom következtében előállt új helyzet. Úgy látszott, ha Oroszország kiesik, a nyugatra összpontosított erőkkel még az amerikaiak felfejlődése előtt ki lehet csikarni a győzelmet.

Miért világháború a világháború?

A győzelem feltételei: fontos a sok ember, a biztos háttér (nyersanyag), utánpótlás. A szállítás vasúton történik, így gyorsabb az utánpótlás. Új fegyverek: harci gázok, repülőgépek, tankok, ismétlőfegyverek, léghajók, tengeralattjárók.


Forrás: történelem tételek | Érettségi tételek, feladatok

2. világháború

 

 

 

 

 

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 72132
Hónap: 1835
Nap: 55